Halál a nyugdíjellátásra és a nyugdíjasokra (is!)

Fideszesített tákolmány – se nyugdíj, se tébé
Az alábbi videóban taglalják, hogy hogyan verte át a népet a Fidesz az új tákolmányban a nyugdíj és a tb ügyében.
Orban_nyugdijas_kezcsokÚgy volt, hogy 6 hónap alatt kidolgozzák a azokat az intézkedéseket, intézményeket melyekkel helyettesítik az eddigi állalmilag kötelező társadalombiztosítási szolgáltatásokat; fókuszban nyugdíjjal és egészségügyi ellátásokkal, ennek ellenére az alkotmány módosításáig még hozzá sem fogtak.
2012 áprilisa óta négyszer is módosította a Fidesz az Alaptörvényt. (Az iromány adatai 2010-) A megelőző 120 éven át működő társadalom biztosítást elsőként törölte belőle (egyebek mellett).
Deklarálta, hogy a képzeletbeli fizetésünk (ezt nevezték szuperbruttósításnak) alapján nyugdíj-, egészségügyi-, és szociális ellátás címén összesen kötelezően elvont, 53%-nyi bevételünkért nem köteles az állam cserében semmit sem nyújtani, tehát, ha kapunk valamit, azt köszönjük meg, mert azt csak az állam nagylelkűségéből kapjuk, nem azért mert jár nekünk.
Ahogyan a (további 16%-os jövedelem adónkért, a 27%-nyi ÁFA-ért és egyéb adófajtákért sem igen kapunk semmit sem cserében.
Ha jól összeszámoljuk a bevételeink mintegy 85%-át veszi el tőlünk az állam, valamilyen kiagyalt jogcímen, és a maradékból lehet tengődni, vagy éhen dögleni. (a fenti adatok a 2013. évi százalékok.)

Az akkor hatályos nyugdíjtörvények szerint 2013.01.01-től már új nyugdíj törvénynek kellett volna életbe lépnie, viszont a beszélgetés idején, 2012 áprilisában még hozzá sem fogtak.

Jelenleg is üres, sőt egyre üresebb a nyugdíj kassza, sőt, az emberek elrevolverezett nyugdíj-megtakarításainak, további 3 ezer milliárd forintnak (3.000.000.000.000HUF) is csak alig 5%-a maradt meg a kasszában 2013 őszére.

A nyugdíj törvény is áldozatul esett a gengszterváltásnak
Nyugdij_korhatárok2013-ban már Csak az kaphat nyugdíjat, aki betölti a számára előírt öregségi nyugdíjkorhatárt. melyet 55 évben határoztak meg anno, aztán folyamatosan el kezdték emeltgetni. Ez az, amit bátran emelnek most is, méghozzá a születéskor várható élettartam olyan figyelembevételével, mely annak legvégső határáig is mehet, azaz a jelenlegi 65-ről, akár 70 éves korig is kitolható majd. Ez a gyakorlatban lényegében azt teszi lehetővé az állam számára, hogy az ellátásokat, különböző jogcímen megadott nyugdíjat visszavegye.
korfa_KSH_1910_2012_20482014-ben még megmarad, hogy a nők hogy kortól függetlenül teljes értékű öregkori nyugdíjba mehessenek, amennyiben rendelkeznek 40 év szolgálati viszonnyal, amiből minimum 32 év valóban ledolgozott biztosított időszak.
Öregségi nyugdíjban csak az a személy részesülhet, aki legalább 20 év biztosított jarulekfizetok_nyugdíjasok_20505időszakkal rendelkezik, résznyugdíjat pedig az a személy, aki legalább 15 év jogviszonnyal rendelkezik, és amennyiben elérte a nyugdíjkorhatárt.
A nyugdíjakat új számítási mód alapján lecsökkentik 2013-tól.Ez a százalék 40 éves jogviszony esetén 2008 előtt még 80% volt, de 2013-tól már csak 66%.
A korhatár előtti nyugdíjakat pedig megszüntették.

A kormány tervei szerint 2013-tól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál kezelik majd az egyéni nyugdíjszámlákat.
A tervezet szerint “a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet „Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség” alcíme a következő 89/A. §-sal egészül ki:
89/A. § A társadalombiztosítási egyéni számlát [Tny. 96/A. §] 2013. január 1-jétől a Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóság vezeti.”

Hogyan számítják ki a nyugdíjat?
A nyugdíj alapjául 2014. január 1-jétől is a kereset nettó értéke szolgál
A nyugdíjmérték skála
– 15 év szolgálati időtől indul, amelyhez a havi átlagkereset 43 százaléka tartozik,
– 25 év szolgálati időig (63 százalék) évi 2-2 százalékkal, majd
– 26 év szolgálati időtől (64 százalék)
– 36 év szolgálati időig (74 százalék) évi 1-1 százalékkal,
– 37 év szolgálati időtől (75,5 százalék)
– 40 év szolgálati időig (80 százalék) évi 1,5-1,5 százalékkal,

nyugdijas_bevasarlasLenni vagy nem lenni – játék a számokkal
A létminimum a háztartás minimális jövedelemszükségletét jelenti, az az összeg, melyből egy ember szerény körülmények között még biztosítani tudja a folyamatos életvitelét.
A nyugdíjminimum összege 28.500FT 2009.1.1-től 4. éve változatlan, csak a kormány döntése az emelés vagy csökkentés. A Fidesz kormány nem tartotta szükségesnek emelni egészen most a választásokig, amikor is hatalmas, 2,4%-os emelést ígértek. ez 684Ft-os emelést jelent vagyis a nyugdíj minimum 29.184Ft-ra emelkedik az idén. Ehhez képest a KSH szerint a létminimum 2012-ben 86.000Ft volt, és 2013-ban 93.000Ft; a minimálbér pedig 2012-ben 96.000Ft, 2013-ban pedig 98.000Ft (az összegek bruttó összegek, és 40 órás munkahétre vonatkoznak)

A tervezett 2,8%-os inflációt 2,4%-ra módosították. Ezzel szemben az alapvető élelmiszerek árának növekedése két számjegyű.

Orban_nyugdijas_kezcsok2A fenti tények elég egyértelművé teszik, hogy a most 65 év felettieket, illetve ha majd 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt akkor a 70 év feletti embereket a gengszterváltás rezsimjei  halálra ítélték közös erővel. Méghozzá éhhalálra, fagyhalálra, és ellátatlan betegségekre. Persze mindezért a felelősök még őket hibáztatják, mert nem gondoskodtak magukról, miközben egyik napról a másikra éltek és gyermekeiket unokáikat támogatták. Ráadásul megtakarításaikat is erre herdálták el, már amit az állam nem vett el tőlük. Ha vegetálhatnak, legyenek hát hálásak a dőzsölő kormányok könyöradományáért! A rokkantaknak és mozgássérülteknek is van miért hálálkodniuk, hiszen egy tollvonással “meggyógyították” őket – bár őket még e könyöradománytól is megfosztották.

Sajátos módon az egészségügyi ellátás is legalább ennyire katasztrofális állapotban van. Így eme gazdasági ág állapota is pontosan belepasszol a gengszterváltó trendbe, ahogy még sok más ágazat.

Szabad Riport – Audie

forrás: blogolog.com/parlament.hu/nyugdij.adohirek.hu/hvg.hu
Reklámok
Galéria | Kategória: Audie, BOSSZÚSÁGOK, IRÁNYTŰ, KÉK, MEGOLDÁSOK
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Halál a nyugdíjellátásra és a nyugdíjasokra (is!) bejegyzéshez

  1. Névtelen szerint:

    teljes mertekben egyetertek a leirtakkal

  2. Névtelen szerint:

    Baromság.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s