Dialógus mindenkinek, aki húsvétkor kisbárányt eszik…
– Hajnalban, még sötét volt és hideg, nagyon hideg.
– Valami felébresztette, ugye? Talán egy álom?
– Valami furcsa zaj.
– Miféle zaj?
– Olyasfajta sírás, mint a gyerekeké.
– És akkor mit csinált?
– Lementem a lépcsőn. Kimentem a pajtához. Nagyon féltem, hogy mit fogok látni, de belestem.
– És mit látott Clarice? Mit látott?
– Bárányokat.Azok sírtak úgy.
– A húsvéti bárányokat vágták?
– Azok sírtak úgy.
– És akkor elszaladt?
– Nem. Megpróbáltam őket kiszabadítani. Kinyitottam az akol ajtaját, de nem szaladtak el. Csak álltak az ostobák. Nem futottak el.
– De maga meg tudta tenni és meg is tette, ugye?
– Felkaptam egy bárányt és futottam, ahogy csak tudtam.
– Hova futott, Clarice?
– Nem tudom. Nem volt se vizem, se élelmem és hideg volt. Nagyon hideg. Reméltem, hogy egyet megmenthetek, de… túl nehéz volt. Néhány mérföldre jutottam, a sheriff utolért a kocsijával. A gazda nagyon dühös lett, ezért adtak lutheránus intézetbe. Soha többé nem jártam azon a farmon.
… – Mi történt a bárányával, Clarice?
– Levágták…
Terra Incognita 