Uzsorakölcsön és fémlopás

uzsorakölcsön
Uzsorakölcsön és fémlopás miatt indított nyomozást a rendőrség Piliscsabán
Nagyobb értékű lopás gyanúja miatt indított nyomozást a Budaörsi Rendőrkapitányság egy piliscsabai testvérpár, 38 éves apjuk, egy 22 éves táti, illetve egy 29 éves piliscsabai férfi ellen, akik feltehetően több alkalommal fémet loptak Piliscsabán. A család zsarolással is gyanúsítható – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

A 38 éves K. Ádám felbujtására fiai, a 18 éves K. Ádám és 17 éves öccse, valamint a 22 éves D. Ádám és a 29 éves K. István tavaly több alkalommal követtek el főként fémlopásokat.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint továbbá a család uzsorakölcsönt adott a környékbelieknek, és “rettegésben tartott több piliscsabai lakost”, illetve a testvérpár édesapja erőszakos cselekményeket is elkövetett, hogy a kölcsönadott összeget és a kamatait beszedje. A férfi ellen zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt jelenleg is eljárást folytat a Budaörsi Rendőrkapitányság – olvasható a honlapon.
A nyomozás alatt felmerült az is, hogy a család tagjainak fegyverei, kardjai vannak, és a környéken lakókat folyamatos fenyegetésekkel rettegésben tartják.

Terrorelhárítási Központ munkatársai vasárnap hajnalban fogták el K. Ádámot és fiait, majd a bíróság elrendelte K. Ádám és K. István előzetes letartóztatását. A férfi 17 éves fia házi őrizetben van, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. D. Ádámot kedd délután fogták el, jelenleg bűnügyi őrizetben van.
A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a budaörsi rendőrkapitányság folytatja le.

Győri fémkereskedők – Tizennégy ember előzetes letartóztatásban
Az adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők ügyében a tizennégy előzetes letartóztatásba helyezési kérelemből mindet teljesítette szerdán a Győri Járásbíróság nyomozási bírója – közölte a mintegy hét órán keresztül tartó procedúrát követően a megyei törvényszék szóvivő bírája az MTI-vel.

Máté Kinga hozzátette: a bíróság határozatával szemben minden gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a döntések nem jogerősek.
Közlése szerint az előzetes letartóztatást indokolja valamennyiük esetében az összebeszélés és a nyomozás megnehezítésének veszélye, de fennáll szökésük, elrejtőzésük veszélye is. Az előzetes letartóztatást indokolja a folyamatban lévő eljárás különös tárgyi súlya, határon átnyúló jellege is.

A bíróság a cselekményben a nyomozás adatai szerint vezető, szervező szerepet játszó személyek, illetve azok esetében, akik ellen ugyanilyen vagy hasonló ügyekben folyt már eljárás, fennáll a bűnismétlés veszélye is – tette hozzá.
Az ügy határon átnyúló jellegére utal az is,hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által a témában péntekre meghirdetett sajtótájékoztatón szlovák és cseh rendőri vezetők is részt vesznek majd.

Az MTI tudósítója szerda reggel annál a bírósági épületnél, amelyben az előzetes letartóztatásba helyezésekről döntés született, azt tapasztalta, hogy egy órán keresztül szállították egyesével a gyanúsítottakat a bíróságra. Az épület előtt több ügyvéd és vagy két tucat hozzátartozó várakozott. Utóbbiak között néhányan a zárt rendőrségi járművekbe bekiabálva próbáltak kapcsolatba lépni rokonukkal.
A média munkatársai az épületnek egy “melegedővé” alakított szobájába mehettek csak be. Egy bírósági alkalmazott közlése szerint kizárólag az ügy érintetteit és a védőket engedték arra az emeletre, ahol a meghallgatások folytak.

Keddi számában írt arról a Kisalföld című megyei napilap, hogy több tucat embert “vittek el” az adóhatóság munkatársai abban az egész nap tartó hétfői akcióban, amelyet egy “ismert, főleg fémhulladék-kereskedéssel foglalkozó család” több ingatlanjánál hajtottak végre.
A lap érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta a hírt, de a cikk szerint csupán annyit közöltek, “nagyon jelentős akciót hajtottak végre”, amiről később adnak tájékoztatást.

MTI 2013. január 9.

Advertisements
Galéria | Kategória: BŰNÜGYEK, KÉK
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.