A tények makacs dolgok, Orbán elvtárs – frissítve

Orbán Viktor egy izraeli lapnak adott interjújában, – melyet az MTI adott közre Orbánt nem aggasztják az antiszemita tendenciák címmel – nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aggasztják-e a magyarországi antiszemita tendenciák, de úgy vélte, a helyzet tényleg nincs rendben.

Viszont Orbánt aggasztania kellene a szemita kérdésnek, ha ő nem a Likud testvérpárt elnöke lenne, és a magyar érdekek mellett állna ki, noha igaza van abban, hogy ez tényleg nincs így rendben. Mert valóban nincs is rendben, hogy immár palesztinok vagyunk saját országunkban.

“A miniszterelnök a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott, Brüsszelben készült interjúban elmondta: ha a mai (magyarországi) helyzetet összehasonlítja az egy évvel ezelőttivel, úgy gondolja, jelentős javulás történt. “Egy évvel ezelőtt mindenki azt hitte, hogy a szélsőjobb parlamenti befolyást nyer. Azt feltételezték, hogy hajlandóak leszünk a Jobbikkal együttműködni, hogy megszerezzük a többséget. A választások eredményei egyértelművé tették, hogy nem voltak alapjai ezeknek az aggodalmaknak” – tette hozzá.
“Orbán Viktor úgy vélte, a (magyarországi) zsidó közösség sokkal nyugodtabb ma, de szerinte el kell ismerni, hogy valamilyen mértékű antiszemitizmus jelen van főleg az interneten és főleg olyan honlapokon, amelyeket Magyarországon kívülről működtetnek. Mint mondta, küzdeni kell az antiszemitizmus ellen.”

Különösen azért van aggodalomra ok, mert a zsidó közösségek aktívabbak, és erőszakosabbak, mint valaha. A társadalomnak már szinte nincs is olyan szegmense, a kultúrától, a gazdaságig, a politikától a médiáig, az oktatástól a humanitárius tevékenységig, melyet ne ők uralnának, melyet ne az ő szellemiségük rothasztana. Valójában az elharapódzott szemitizmus ellen kell már küzdeni! Hazánkban immár évtizedek óta nem az antiszemitizmus, hanem épp ellenkezőleg, a szemitizmus tombol, egyre agresszívabban, és nagyobb területeket megfertőzve.

“Orbán Viktor úgy vélte, a szélsőségesség mindig veszélyforrás, de a magyar politikai valóságban nincs sem a Jobbiknak, sem más szélsőjobboldali pártnak esélye arra, hogy komoly befolyást érjen el. “Ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak” – jegyezte meg.”

Fel kell hagyni a szélsőségesezéssel, rasszistázással, antiszemitázással, mert ez épp az ellenkező hatást generálja. Arról nem is beszélve, hogy manapság nem az a rasszista, aki nem szereti a cigány bűnözőket (értsd, a parazita cigányokat), hanem az, akit ezek a cigány élősködők nem szeretnek. És nem az az antiszemita, aki nem szereti a zsidókat, (értsd: szót emel a cionista érdekek túlsúlyba helyezése ellen), hanem az, akit a zsidók nem szeretnek.
Tetejében aki folyton terroristáz, szélsőségesez, az legalább saját maga legyen mentes ezen tulajdonságoktól.

“A kormányfő butaságnak nevezte, hogy létezne úgymond “zsidó összeesküvés” Magyarország megszállására. Hangsúlyozta, hogy az izraeli befektetők száma kicsi ahhoz Magyarországon, hogy megszállják az országot. Kitért arra, hogy az izraeli tőke milyen területeken van jelen Magyarországon, s többek között hozzátette: “örülünk, hogy az izraeliek ott vannak és bízunk abban, hogy szélesítik tevékenységüket”.

Méghogy az izraeli befektetők száma kicsi! Az ingatlan befektetések legnagyobb része izraeli hátterű. Vajon miért tagadja el a miniszterelnök, a rengeteg, üres lakóparkot, ha nem azért, hogy eltitkolja, hogy az arab dominó bedőlése elől idemenekülő izraelieknek ezekben biztosítsanak majd szállást. Erre érthetjük azokat a szavait, hogy “bízunk abban, hogy szélesítik tevékenységüket”. A Likud testvérpárt vezetőjétől nem is várhatunk más reakciót. De attól még, hogy a tényeket elhallgatják, vagy elhallgattatják, azok még léteznek és nagyon is valósak. Ha Orbán nem látja ezeket, akkor annak csak az az oka, hogy nem AKARJA látni, ha meg le is tagadja, annak pedig az, hogy maga is a helycsinálók közé tartozik. Klasszikusunkkal szólva: “A tények makacs dolgok, Pelikán elvtárs!”

Izraeli ingatlanbefektetői reklám, héber nyelven, de magyar helyszínekkel. (A Kaduri Group beruházói érdekcsoport 2001. óta tevékenykedik Magyarországon. Amint ez a reklám is mutatja, hogy fő célcsoportja nem a magyar, hanem az izraeli közönség. Érdemes rákeresni…) >>

itt

“A magyarok és a zsidók együttélését illetően Orbán Viktor arról beszélt, hogy a zsidó közösség Magyarországon vitális és aktív, ami jó, de “nem téveszthetjük szem elől, hogy sok zsidó még mindig a múltban él a holokauszt tragédiája miatt”. “Nagyon aktív társasági életük van, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy új kulturális hidak épülnek. Sokan érdekeltek ebben és dolgoznak ezen, de a történelem az történelem. Tisztelnünk kell, érzékenyeknek és óvatosnak kell lennünk. Jó kapcsolataink vannak a közösséggel, de tudnunk kell, hogy a zsidók ellen inkább jobboldali elnyomás érvényesült, ezért ők természetszerűen liberálisok és a baloldal felé hajlanak. Időbe fog telni, amire az emberek nem a múltba, hanem előre tekintenek majd” – tette hozzá.”

A zsidók és a magyarok nem együtt élnek, hanem az egyik élősködik a másikon. Az az aktivitás, mely egy befogadó nemzet lerablását, szellemi elcsökevényesítését eredményezi, közel sem nevezhető hídépítésnek, inkább pont az ellenkezőjének. Úgy gondolom, aki vendég, az viselkedjen vendégként, vagy ne menjen vendégségbe, s legfőképpen ne gyártson elméleteket arról, hogy neki miért is van több joga a vendéglátó lakhelyére, mint magának az őslakos tulajdonosnak. Ha pedig nem hagynak fel a féligazságok, és más elferdített történelmi tények folyamatos sulykolásával, – akár büntethetőséggel is fenyegetve az ellenszegülőket, – és továbbra folytatják is erőszakos berögzítési próbálkozásokat, akkor nem lehet csodálkozni, hogy mindig lesznek ellenszegülők, kérdéseket megfogalmazók, sőt előbb-utóbb ők lesznek többségben. Hisz aki önállóan gondolkodik, annak hamar feltűnik az egyre nyomulósabb tudatformálás célja is. Különösen, ha ennek hatásait, már azok sem tudják tagadni, akik magát a tényt próbálják elkendőzni. Orbán a nekik járó tiszteletről beszél, miközben sem ő, sem hitsorsosai nem adják meg még a kellő tiszteletet sem a vendéglátóiknak. Már pedig, ha maguk számára elvárják ezt, akkor előbb nekik kell megadniuk. És ez alól az sem mentség, ha már 100-200 éve jöttek vendégségbe. Attól még ők itt csak vendégek – még, ha egyre kevésbé szívesen látottak is.

“Izrael esetleges EU-tagságára vonatkozóan Orbán azt mondta: “ismervén álláspontjukat az EU vezető államainak, nem hiszem, hogy ez reális lehetőség lenne a közeljövőben. Teoretikusan azonban nem szabad elvetnünk. Jó kapcsolatunk van Izraellel, de minden ez ügyben tett lépés viharos vitákat kavar az Unióban. Mindentől függetlenül nagymértékű ellenállás van az EU-ban bármiféle további bővítés tekintetében. Az anyagi nehézségek az embereket sokkal óvatosabbá tették és a politikusoknak alkalmazkodniuk kell nemzeteik elvárásaihoz. Ezért a következő években nem esik majd sok szó az Unió bővítéséről, sajnálatomra. Azon munkálkodom majd, hogy ezt a hozzáállást megváltoztassam, de az általános vélemény szemben áll az enyémmel.”

Izrael nem európai ország ezért semmi keresni valója az EU-ban. Az EU szervezete viszont erősen szemita, ezért nekik meg semmi keresnivalójuk Európában.
Mi magyarok vagyunk elsősorban, s nem zsidók, vagy európaiak. Semmi keresnivalónk a jelenlegi EU szervezetben. Nekünk olyan szövetségeket kell kötnünk, és olyan szövetségekhez kell társulnunk, mely a mi érdekeinket ugyanannyira képviseli, mint a szövetség többi tagjáét, Olyan szövetségben szabad csak bennmaradni, vagy hozzácsatlakozni, ami nem szól bele a nemzeti szuverenitásunkba, amely nem rabolja ki, alázza meg, és teszi tönkre az országunkat.
És igen nagy lenne a baj, ha az orbáni elvárás, vagy inkább csak vágyálom megvalósulna: “… az emberek nem a múltba, hanem előre tekintenek majd,” mely, – nem mellékesen – erősen összecseng a kommunisták: “A múltat végképp eltörölni…” jelszavával. Ami nem is csoda, hisz közös tőről metszették őket.
Mert aki a múltját kitépi, az a gyökereit veszíti el. Ezt épp ők tudják a legjobban, hisz pont ez az, amit maguk sosem követnek, de megkövetelnének másoktól.
Ám a múlt bűneit meg nem történtté homályosítani nem lehet, de nem is szabad. A múltunkból fakad a jelenünk, és arra épül a jövőnk. A gyökértelen növényt is elfújja az első szellő.
Egy öntudatos, erős gyökerekkel rendelkező nép kapaszkodik, és a legtombolóbb viharnak is ellenáll!

Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda

A cikk 2011. februárban készült
Advertisements
Galéria | Kategória: Fehér Farkas, KÉK, SZERZŐK, TERRORIZMUS
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.