A Vizoviczki ügy

Az „éjszaka császárának” nevezett Vizoviczki László szórakozóhelyein több fiatal politikus megfordult, sőt törzsvendégnek számítottak és össze is jártak a nagyvállalkozóval – írta a Blikk.
A kihallgatott rendőrök egyike korábbi fővárosi vezetőkről is tett említést, akik bensőséges kapcsolatban álltak Vizoviczki Lászlóval
Bár Vizoviczki László, (akinek kapcsolatait a titkosszolgálatok is számon tartották), korábban ezt nyilatkozta, nem sokkal a West Balkán szórakozó helyen történt tragédia után: “Profi csapattal, összeszokott, szakképzett biztonsági szolgálattal egy több tízezres rendezvényen is minimális a kockázat”
Vizoviczki László, több szórakozó hely, – többek között a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek – nem épp tiszta kezű tulajdonosa, azt állította, hogy szórakozóhelyein az elmúlt tizenkét évben több mint 10 ezer rendezvényen, több mint húszmillió beléptetést végeztek el és a túlzsúfoltság miatt még egyetlen baleset sem történt. Arról meg szemérmesen hallgatott, hogy a kábítószerek terjesztése is zavartalanul folyt.


a videóban a jó-fiús-arcát mutatja, az MR1 pedig vevő rá

Szóbeszédek, pletykák
Amúgy azt beszélik, hogy Debrecen város tulajdonlását is meg akarta szerezni, sok területet vásárolt fel a háttérben, és ezek bérleti díjai is elég magasak voltak ahhoz, hogy legyen mit a tejbe aprítani, és jusson egy kis korrupcióra is.
Sőt azt is rebesgetik, hogy a jelenleg működési engedéllyel nem rendelkező Zöld Pardon is az érdekeltségi körébe tartozik.
Vizoviczki érdekeltségei között nemcsak szórakozó helyek, ha nem egy vagy több szálloda és étterem is szerepel a pletyka szerint.
A szóbeszéd szerint a biztonsági szolgálat emberei között nem volt ritka eset, az aktív, és nem aktív szolgálatban lévő rendőrök alkalmazása sem, sőt azt is, hogy Csipak Péter “ingatlanfejlesztő”, Vizoviczki egykori üzlettársa mossa Vizoviczki prostitúcióból és drogból származó pénzét az Art Cafe-ban.
Felröppentek olyan vádak is, hogy Vizoviczki saját kezűleg verte a női alkalmazottakat, vagy hogy a Galamb utcai és a Hegyalja úti sztriptíz bárral való leszámolás is a piac felosztás részét képezte– itt előfordult az autók felrobbantása is.
Azt is rebesgetik, hogy mindenkit lefizet vagy megfélemlít a Belvárosban is, aki tenne ellene (V. kerület elüldözött jegyzője), és amelyik helyeknek Vizoviczki a tulajdonosa ott sokan félnek tőle – nem alaptalanul, hisz az üzlettársai sem mernek szólni neki. Nemhogy „köpni” az ügyleteiről, mert akiről ez kiderül, az „véletlenül eltűnhet”.
Mint többen állítják, a pénzek nem csak az „üzletekből”, de például a beszállító cégek által fizetett „marketing hozzájárulásból is szépen csordogáltnak” és a birodalom is gyarapodott. igaz, ahogy hírlik ez a gyarapodás is maffiás módszerrel zajlott, például, ha a kiszemelt hely tulajdonosa nem szeretett volna tüzet, verést, egyebet, akkor készségesen megkötötte vele az üzletet

Adományok, imázs építés – mert van az a pénz…
Az árvíz után, Hajdú Péter által összetákolt imázs, mint jótékonykodó üzletembert mutatta be a Sláger Teraszon felállított emelvényen, ahol a piszkos pénzt a nagy nyilvánosság szemeláttára mosták tisztára, adomány formájában.
Végül zárjuk a szóbeszéd-csokrot az adományait személyesen átvevők névsorával
Habsburg György elnök, Magyar Vöröskereszt
Molnár Oszkár polgármester, Edelény
Fehér Attila polgármester, Felsőzsolca
Debreczeni Balázs polgármester, Sajópetri
Szepessy Tamás alpolgármester, Budapest, III.kerület, Óbuda-Békásmegyer
(Bár az adományt átvevők sokat nemigen tudhattak az üzletember viselt dolgairól, az árvízzel sújtott települések illetékeseinek pedig kisebb dolguk is nagyobb volt ennél – Jövőnk.info szerk.)

A jogszolgáltatás színre lép, és vajon az igazságszolgáltatás mit tesz?
Most remélhetőleg valamennyi „üzleti” tevékenységére érdekeltségére, illetve korrupciós és maffia típusú működésére is épp úgy fény derül, mint minden kapcsolatára, a politikusi és vállalkozói körökben.

Hacsak egyéb okoknál fogva nem borítanak homályt az érintettek személyére, pusztán azért, mert kellemetlen lenne a politikai és gazdasági kapcsolatok feltárása a részesek hazug imázsának lerombolása miatt.

Arató Péter – Szabad Riport Tudósító Iroda

Reklámok
Galéria | Kategória: Arató Péter, BŰNÜGYEK, KÉK, SZERZŐK
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.