Tennivalók a kertben – Február

Még mielőtt bármit elkezdenénk, vegyük számba az előző évi sikereinket és kudarcainkat, fussuk át a szakkönyveinket és készítsünk vetéstervet, osszuk be, mit hova ültetünk.

Úgy osszuk be, hogy egész évben kerüljön friss zöldség az asztalra. Én csak vázlatokban foglalom össze a havi teendőket, mert egy cikksorozat is kevés lenne minden praktika és ötlet megosztására.

Mivel az otthoni termesztéssel épp azt szeretnénk elérni, hogy vegyszermentes, egészséges, “bio” zöldséget tegyünk le az asztalra, ajánlom beszerzésre Gertrud Franck: Öngyógyító kiskert (letölthető az újabb és a régebbi kiadás is) című könyvét, mivel ebben azt foglalja össze a szerző, hogy milyen növényt hova és mi mellé ültessünk, illetve hogy az egyes ágyások közötti részt különféle gyógy- és fűszernövényekkel gazdagítsuk, melyek elűzik a kártevőket, vagy épp egymás növekedésére jótékonyan hatnak, sőt, egyes esetekben még az ízüket is jótékonyan befolyásolja.

Tehát teendőink e hónapra

Ha be tudunk szerezni istállótrágyát, a kertünk legmelegebb részébe készítsünk melegágyat, esetleg fóliasátrat a melegkedvelő növények palántáinak. Először a zellert, a karfiolt és a korai salátát vetjük, majd a paprika -és paradicsommagokat.

Vessünk továbbá karalábét, retket, petrezselymet és sárgarépát ide, melyeket ezután folyamatosan fogyaszthatunk.

Korai, már áprilisban szedhető retekfajta például a Saxa, sárgarépából pedig jó fajta pl. Nantes és a Delicia. Ha már nem fagyos a föld, akkor kerülhetnek a kiskertbe a gyökérzöldségek, a borsó, a mák, a spenót, a hagyma és a korai fokhagyma. Február végén előcsíráztatjuk a burgonyát, hogy márciusban minél hamarabb a földbe kerülhessen.

A virágoskertet gereblyézzük át, a füvet és az ágyásokat tisztítsuk ki, mert hamarosan kibújnak az első, korai virágok. Trágyázzunk érett komposzttal vagy istállótrágyával. Ha még hideg az idő, az érzékenyebb évelőkön hagyjuk rajta a takarót, és egyenlőre várjunk a kényesebb bokrok, például a rózsa és a rodendron kitakarításával is, ezekre majd márciusban kerül sor.

Ellenőrizzük a gumós virágok, mint a kardvirág és a georgina hagymáit, hogy átteleltek -e. A szobanövényeink is több gondozást igényelnek ilyenkor, szedjük le a száraz leveleket, permetezzük őket tiszta vízzel, s az öntözővizükbe már tegyünk tápanyagot is a dobozán feltüntetett arányok figyelembevételével.

Havasi Csenge – Jövőnk.info

Advertisements
Galéria | Kategória: KERT, OTTHON | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.