Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 5. rész

De Napóleon úgy döntött, hogy a francia államnak meg kell szabadulnia adósságaitól. Soha nem bízott a Bank of France-ben. Kijelentette, hogy amikor egy kormány pénze a bankároktól függ, akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít: “A kéz, ami ad, felette áll a kéznek, ami kér. A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak, és nincs becsületük: kizárólagos céljuk a nyerészkedés.” … Nagyjából innentől kezdve megszokott, hogy a magántulajdonú központi bankok mindkét felet pénzelik a háborúkban. Miért támogatna egy központi bank ellenséges feleket egy háborúban? Azért, mert a háború a legnagyobb adósság-generátor. Egy nemzet bármekkora kölcsönbe hajlandó verni magát a győzelem érdekében. A kiszemelt vesztes pont elég kölcsönt kap, hogy fenntartsa a győzelem csalfa reményét, a győztes pedig eleget kap ahhoz, hogy nyerjen. Emellett az ilyen kölcsönöknek gyakran feltétele a győztes garanciája, hogy kifizeti a legyőzött adósságait is.

De először vissza kell utaznunk Európába, hogy lássuk, hogyan volt képes befolyásolni egyetlen ember az egész brit gazdaságot azáltal, hogy elsőként szerezte meg a hírt Napóleon végső vereségéről.

NAPOLEON HATALOMRA KERÜLÉSE
Itt Párizsban a Bank of France 1800-ban alakult, akárcsak a Bank of England. De Napóleon úgy döntött, hogy a francia államnak meg kell szabadulnia adósságaitól. Soha nem bízott a Bank of France-ben. Kijelentette, hogy amikor egy kormány pénze a bankároktól függ, akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít: “A kéz, ami ad, felette áll a kéznek, ami kér. A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak, és nincs becsületük: kizárólagos céljuk a nyerészkedés.”

Vissza Amerikába: váratlan segítség közelgett. 1800-ban, a 3. elnökségért folytatott küzdelemben Thomas Jefferson majdnem legyőzte John Adam-et. 1803-ra Jefferson és Napóleon üzletet kötött: az USA 3 millió dollárt ad Napóleonnak aranyban, cserébe egy hatalmas darab területért a Mississippi folyótól nyugatra: a Louisiana Vétel. Ebből a 3 millió dollárból Napóleon gyorsan sereget kovácsolt, és lerohanta Európát, meghódítva mindent, ami az útjába került.

De a Bank of England gyorsan szembeszegült vele. Pénzelték az útjába kerülő nemzeteket, hatalmas nyereséget kaszálva a háborún. Poroszország, Ausztria és végül Oroszország mind súlyosan eladósodott a Napóleon megállítására tett hiábavaló kísérleteikben.

Négy évvel később a francia főhadsereggel Oroszországban állomásozó harminc éves Nathan Rothschild – a Rothschild család Londoni irodájának elnöke – személyesen vette kézbe egy vakmerő terv irányítását, ami egy aranyszállítmány becsempészését jelentette Franciaországon keresztül, hogy finanszírozzák a Wellington Herceg vezette támadást Spanyolország felől. Nathan később azzal hencegett egy londoni vacsorán, hogy ez volt élete legjobb üzlete. Akkor még nem sejtette, hogy a közeljövőben egy sokkal jobb üzletet fog nyélbe ütni.
Wellington dél felől érkező támadása, és más vereségek végül lemondásra kényszerítették Napóleont, és XVIII Lajost koronázták királlyá. Napóleont Elba kicsiny szigetére száműzték Olaszország partjainál, remélhet!leg örökre. Míg Napóleon száműzetését töltötte Elbán, mert átmenetileg vereséget szenvedett a pénzügyileg Rothschildok támogatta angoloktól, Amerika is igyekezett megszabadulni saját központi bankjától.

AZ ELSŐ BANK HALÁLA
1811-ben törvényjavaslatot terjesztettek a Kongresszus elé, hogy újítsa meg a Bank of the United States működési engedélyét. Heves vita kerekedett, és Pennsylvania valamint Virginia törvényhozása határozatot hozott, amelyben a Bank megszüntetését kérték a Kongresszustól.
A sajtó nyíltan támadta a Bankot, szélhámosnak, keselyűnek, viperának, kobrának titulálva azt. Oh, ismét független a sajtó Amerikában! Egy P.B. Porter nevű Kongresszusi tag támadta a Bankot a Kongresszus előtt, azt állítva, idézem: Ha a Bank működési engedélyét megújítják, a Kongresszus egy viperát melenget majd az alkotmány keblén, ami egy napon, szíven marja az ország szabadságjogait. Idézet vége.

A bank kilátásai nem voltak rózsásak. Néhány író állítása szerint Nathan Rothschild figyelmeztetett, hogy az USA a legkatasztrofálisabb háborúban találja magát, amennyiben nem újítják meg a Bank működési engedélyét.” De ez sem volt elég. Amikor a füst eloszlott, a megújításról szóló törvényjavaslatot egyetlen szavazattal elvetették, és zárolták a Szenátusban. Ekkor Amerika 4. elnöke, James Madison volt a Fehér Házban. Emlékeztetőül:
Madison a Bank rendületlen ellenzője volt. Miniszterelnöke, George Clinton lezárta az ügyet a Szenátusban, és feledésbe küldte a Bankot. Öt hónapon belül Anglia megtámadta az USA-t, ezzel megkezd!dött az 1812-es háború.

De az angolok még javában küzdöttek Napóleonnal, így az 1812-es háború döntetlennel végződött 1814-ben. Noha a Pénzváltók ideiglenesen padlóra kerültek, korántsem szálltak ki a játékból. Mindössze két évbe telt, hogy visszahozzák bankjukat, nagyobbat és erősebbet, mint valaha.

WATERLOO
De most térjünk vissza Napóleonhoz.
Mert nem mutatja jobban semmi más a történelemben a Rothschild család találékonyságát, mint a brit részvénypiac feletti befolyás megszerzése Waterloo után.

1815-ben, egy évvel az 1812-es háború végét követően, Napóleon megszökött száműzetéséből, és visszatért Párizsba. Olyan karizmatikus személy volt, hogy a katonák régi vezérük köré gyűltek és ismét vezérükként üdvözölték. 1815 márciusában Napóleon seregettoborzott, amelyet a brit Wellington Herceg kevesebb, mint 90 nappal később legyőzött Waterloonál.

Néhány történetíró állítása szerint Napóleon 5 millió fontot kért kölcsön a Bank of England-től, hogy újra felfegyverkezhessen. Úgy tűnik, a pénz a Párizsból érkezett, az Ouvard bankháztól.
Nagyjából innentől kezdve megszokott, hogy a magántulajdonú központi bankok mindkét felet pénzelik a háborúkban. Miért támogatna egy központi bank ellenséges feleket egy háborúban?
Azért, mert a háború a legnagyobb adósság-generátor. Egy nemzet bármekkora kölcsönbe hajlandó verni magát a győzelem érdekében. A kiszemelt vesztes pont elég kölcsönt kap, hogy fenntartsa a győzelem csalfa reményét, a győztes pedig eleget kap ahhoz, hogy nyerjen.

Emellett az ilyen kölcsönöknek gyakran feltétele a győztes garanciája, hogy kifizeti a legyőzött adósságait is.


Íme, a waterloo-i csatamező mintegy 200 mérföldre Párizstól északkeletre, ma belga terület.
Napóleon itt szenvedett végső vereséget, miután több ezer francia és angol férfi kilehelte lelkét egy forró nyári napon 1815 júniusában. Pontosan arrafelé, 1815 június 18-én a 74.000 fős francia sereg összecsapott 67.000 brit és más európai katonával. A kimenetel kétséges volt. Valójában, ha Napóleon pár órával korábban támad, megnyerhette volna a csatát.

De nem számít ki nyert, ki vesztett, Londonban Nathan Rothschild előre kitervelte, hogyan fordítsa hasznára a lehetőséget, hogy megragadja az uralmat a brit részvény- és kötvénypiac és lehetőség szerint a Bank of England felett. Rothschild megbízott ügynöke, egy Rothworth nevű férfi a csatamező északi oldalán állomásozott, közel az Angol Csatornához. Amint eldőlt a csata, Rothworth a Csatorna felé vette az irányt. Nathan Rothschild 24 órával korábban kapta meg a hírt, mint Wellington saját hírnöke megérkezett volna Londonba. Rothschild a tőzsdére sietett, és elfoglalta szokásos helyét egy régi oszlop előtt. Minden szem rá szegeződött. Mindenki tudta, hogy a Rothschildok legendás kommunikációs hálózattal rendelkeznek.

Ha Wellington veszített volna és Napóleon újra rászabadul a kontinensre, Britannia pénzügyi helyzete siralmassá vált volna. Rothschild szomorúnak tűnt. Mozdulatlanul, lesütött szemekkel állt. Aztán hirtelen elkezdett eladni. A többi ideges befektet! látta, hogy Rothschild elad. Ez csak egy dolgot jelenthetett: Napóleonnak nyernie kellett, Wellington veszített.
A piac zuhant. Hamarosan mindenki árulta a brit lejárat nélküli kölcsönkötvényeket, és az árak erősen zuhantak. Aztán Rothschild titokban elkezdte felvásárolni a kötvényeket ügynökei révén, a pár órával korábbi értékük töredékéért.

Azt mondod mítosz, legenda? Száz évvel később a New York Timesban megjelent írás szerint Nathan Rothschild unokája megpróbált bírósági úton eltiltatni egy erről a tőzsdei történetről szóló könyvet. A Rothschild család váltig
állította, hogy a történet hamis és becsületsértő, de a bíróság elutasította a Rothschildok kérelmét, és elrendelte, hogy a család fizessen minden perköltséget. Ami még ennél is érdekesebb ebben a történetben, hogy néhány szerző azt állítja, hogy a Waterloo-i csata utáni napon, pár óra leforgása alatt Nathan Rothschild megkaparintotta az uralmat nem csupán a brit kötvénypiac, de a Bank of England felett is.

Akár megszerezte a Rothschild család és pénzügyi szövetségesei a Bank of England feletti uralmat (az első és leggazdagabb magántulajdonú központi bank egy nagy európai országban) akár nem, egy dolog biztos: az 1800-as évek közepére a Rothschild volt messze a leggazdagabb család az egész világon. Uralták az új kormányzati kötvénypiacot, több bankot és ipari konszernt hoztak létre világszerte.

Ténylegesen, a XIX. század második felét a Rothschildok koraként tartják számon. Elsöprő mértékű vagyona ellenére a család általános láthatatlanságba burkolózott. Noha a Rothschild család irányít rengeteg banki, ipari, kereskedelmi, bányászati és turisztikai vállalatot, csak néhány viseli a Rothschild nevet. Szakértői becslés szerint a 19. század végére a Rothschild család uralta a világ vagyonának felét. Akármekkora is a vagyonuk, alaposan feltételezhető,
hogy részesedésük a világ vagyonából azóta csak növekedett. De a századforduló óta a Rothschildok azt a képet alakították ki, hogy a hatalmuk csökkent, vagyonuk gyarapodása ellenére.

összeállította: Audie

2010.10.15.

előző rész: Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 4. rész
következő rész: Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 6. rész

Advertisements
Galéria | Kategória: Audie, MEGOLDÁSOK, SZERZŐK
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.