Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 4. rész

A telepes cédula azért működött, mert pontosan annyit bocsátottak ki belőle, amennyi az árucseréhez szükséges volt. … A Bank monopóliumot kapott az amerikai fizetőeszköz nyomása felett, noha tőkéjének 80%-a magánbefektetők kezében volt. A másik 20%-ot az Egyesült Államok Kormányának kellett megvásárolnia, de ennek nem az volt a célja, hogy a Kormány irányító pozícióba kerüljön, hanem, hogy biztosítsa az alaptőkét a másik 80% tulajdonosainak. Ahogy korábban a Bank of North America és a Bank of England esetében is, a tőketulajdonosok soha nem fizették be a teljes összeget részvényeik után. A Kormány berakta a rá eső 2.000.000 dollárt készpénzben, majd ezt követően a Bank, a régi jó részleges tartalék kölcsönzés trükkjével élve kölcsönt nyújtott magánbefektetőinek, így azok ebből fizették a rájuk eső 8.000.000 dollárnyi tőkét, ami ehhez a kockázatmentes befektetéshez kellett.Ahogy a Bank of England esetében is, a Bank of the United States nevét szándékosan úgy választották, hogy elfedje a tényt, hogy magán irányítás alatt áll. És akár csak a Bank of Englandnél, soha nem került nyilvánosságra a Bank befektetőinek neve.

Az alábbi összeállítás egy 1996-ban készült film szövegéből készült….
Bár a film az amerikaik szemszögéből vizsgálja a kérdést, azonban az amerikai történelmi sajátosságoktól eltekintve megállapításai és a tények, melyeket közöl, bármely mai állam, kormány gazdasági pénzügyi és politikai problémájának gyökerére rávilágít. Ezért mindenképpen érdemes odafigyelni és elgondolkodni, mert nagyon is ismerősnek fog tűnni a szituáció.

Most nézzük, milyen hatással volt a Bank of England az angol gazdaságra, és hogy ez később hogyan vált az Amerikai Függetlenségi Háború fő okává.

AZ AMERIKAI FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ

Az 1700-as évek közepére a Brit Birodalom világhatalma csúcsára hágott. De négy költséges háborút vívott Európában, amióta létrehozták magántulajdonban lévő központi bankját, a Bank of England-et.
Nagy árat fizetett ezért. E háborúk finanszírozásához a Brit Parlament hatalmas összegeket kölcsönzött a Banktól.

Az 1700-as évek közepére az államadósság Britanniában 140.000.000 Fontra rúgott – megdöbbentő összeg abban az időben.
Következésképpen a kormány megpróbálta növelni az amerikai gyarmatokból származó bevételeit, hogy fizesse a kamatokat a Banknak.

De Amerikában más volt a történet. A magántulajdonban lévő központi bank ostora itt még nem csapott le. Ez az Independence Hall (Függetlenségi Csarnok) Philadelphiában, ahol a Függetlenségi Nyilatkozatot és az Alkotmányt aláírták. Az 1700-as évek közepén a forradalom előtti Amerika még viszonylag szegény volt.

Súlyos hiány volt az árucikkekre cserélhető értékes fémpénzekből, így a korai telepesek rákényszerültek, hogy saját papírpénz nyomjanak. Néhány próbálkozás sikeresnek bizonyult.

Benjamin Franklin lelkesen támogatta, hogy a gyarmatok saját pénzt bocsássanak ki. 1757-ben Franklint Londonba küldték. Végül a következő 18 évet ott töltötte, majdnem az Amerikai Függetlenségi Háború kezdetéig.
Eközben az amerikai gyarmatok elkezdték kibocsátani saját pénzüket, amit telepes cédulának hívtak. A törekvés nagy sikert hozott, biztosította a csere megbízható eszközét, és elősegítette a gyarmatok összetartozásának érzését.

Emlékeztetőül: a telepes cédula egyszerű papírpénz volt, adósságmentes pénz, amit a köz érdekében nyomtak, és nem volt mögötte arany- vagy ezüstfedezet. Más szóval egy teljes mértékben beválthatatlan fizetőeszköz volt.

Egy nap a Bank of England hivatalnokai megkérdezték Franklintől, minek tulajdonítja a gyarmatok új keletű gazdagságát. Gondolkodás nélkül rávágta: “Ez egyszerű. A gyarmatokon saját pénzünket használjuk. Telepes Cédula a neve.
Arányosan annyit bocsátunk ki, amennyi a kereskedelem és az ipar igényel ahhoz, hogy a termékek könnyedén kerüljenek a termelőktől a fogyasztókhoz. Ily módon magunk szabályozzuk saját pénzünk vásárlóerejét, és nem kell kamatot fizetnünk érte senkinek.”
Ez magától értetődő volt Franklinnek, de képzelhetik, ilyen hatást váltott ki a Bank of Englandben.
Amerika kitanulta a pénz titkát, és ezt a szellemet minél gyorsabban vissza kellett zárni a palackba.
Ezért a Parlament gyorsan megszavazta az 1764-es Valuta Törvényt. Ez megtiltotta a gyarmatok elöljáróinak a sajátpénz kibocsátást, és elrendelte, hogy ezután minden adójukat arany- vagy ezüstérmékben fizessék.
Más szóval arany- és ezüsthasználatára kényszerítette a gyarmatokat.

Akik még mindig azt hiszik, hogy az aranyra visszatérés a megoldás Amerika jelenlegi pénzügyi problémájára, figyeljék meg, mi történt Amerikával ezután.

Önéletrajzában Franklin így ír: “Egyik évben a feltételek olyannyira visszájára fordultak, hogy a jólét kora véget ért, és oly mértékű hanyatlás köszöntött be, hogy a gyarmatok utcáin megjelentek a munkanélküli tömegek. A gyarmatok örömmel elviseltek volna egy kis adót a teán és más dolgokon, ha Anglia nem vette volna el a gyarmatoktól a saját pénzüket, ami
munkanélküliséget és elégedetlenséget eredményezett. A telepesek képtelensége, hogy véglegesen megszerezzék a jogot saját pénzük kibocsátására III. Györgytől és a nemzetközi bankároktól, volt a Függetlenségi Háború elsődleges oka.”

Mire az első lövések eldördültek a massachusetts-i Lexingtonban, 1775. április 19-én, a brit adók teljesen kimerítették a gyarmatok arany- és ezüstérme készletét. Ennek következtében a kormánynak nem maradt más lehetősége, mint saját papírpénzt nyomni a háború pénzelésére. A forradalom kezdetén az amerikai pénzkészlet 12 millió dollár volt. A háború végére elérte a közel 500 millió dollárt. Ennek eredményeként a valuta lényegében értéktelenné vált.
Egy pár cipőt 55.000 dollárért árultak.

A telepes cédula azért működött, mert pontosan annyit bocsátottak ki belőle, amennyi az árucseréhez szükséges volt.

A BANK OF NORTH AMERICA (Észak-Amerikai Bank)

A Forradalom vége felé a Kongresszus a philadelphiai Függetlenségi Csarnokban tartott találkozón kétségbeesetten pénzért kiáltott.
1791-ben engedélyezték Robert Morris, Pénzügyi Főfelügyelő számára, hogy magántulajdonban lévő központi bankot nyisson. Morris véletlenül egy vagyonos ember volt, aki a Forradalom alatti hadipari kereskedelemmel még gazdagabbá vált.

Az Észak-Amerikai Bank számára a Bank of England szolgált mintául. Engedélyezték a részleges fedezetű bankrendszert, ami azt jelenti, hogy kikölcsönözhetett olyan pénzt, amivel nem is rendelkezett, és aztán kamatot szedhetett érte.
Ha Ön, vagy én ezt tennénk, megbüntetnének csalásért – ez bűntett. A bank alapszabálya szerint magán befektetőknek kell betenniük a 400.000 dollárnyi törzstőkét. Amikor azonban Morris nem tudta összeszedni a pénzbetétet, arcátlanul kihasználta politikai befolyását, hogy a kormány aranyat helyezzen letétbe a bankban, amit Franciaország kölcsönzött az amerikai államnak. Ez alapján aztán a bankból pénzt kölcsönzött magának és barátainak, hogy ebből fizessék a bank részvényeit. És, akárcsak a Bank of England, a bank monopóliumot kapott a nemzeti valuta felett.

A veszély hamarosan nyilvánvalóvá vált. Az amerikai valuta értéke tovább zuhant. Így négy évvel később, 1785-ben a bank működési engedélyét nem újították meg. A bank tönkretételén fáradozók vezetője, William Findley Pennsylvaniaból így magyarázta a problémát: “Ennek az intézménynek, amelynek egyetlen alapelve a kapzsiság, sosem fog változni a célkitűzése: az állam összes vagyonának, hatalmának és befolyásának megkaparintása.”

A Bank of North Amerika mögött álló emberek, Alexander Hamilton, Robert Morris és Thomas Willing a bank elnöke, nem adták fel. Mindössze hat évvel később, Hamilton, a későbbi Kincstárigazgató, valamint mentora, Morris, rohammal átvitte az új magántulajdonú központi bank tervét az új Kongresszuson a First Bank of United States (Az Egyesült Államok Első Bankja) elnöki tisztségét is Thomas Willing töltötte be. A játékosok ugyanazok maradtak, csupán a bank neve változott.

George Washington így fakadt ki: “Egy vagon pénzért aligha lehet egy vagon élelmiszert vásárolni.” Manapság azok, akik az aranyfedezetű fizetőeszközt támogatják, a forradalom ezen időszakával igazolják, hogy milyen rossz a beválthatatlan papírpénz. De emlékezzünk csak rá, hogy 20 évvel korábban, a béke idején, ugyanez a valuta olyan jól működött, hogy a Bank of Englandnek kellett törvénnyel beavatkoznia.

AZ ALKOTMÁNYOZÓ GYŰLÉS

Amint azt korábban is láttuk, mind Thomas Jefferson, mind pedig James Madison rendíthetetlenül ellenezte egy magántulajdonú központi bank létrejöttét. Ők látták a Bank of England okozta problémákat, és nem kértek ebből.
Jefferson később azt mondta: „Ha az amerikai emberek valaha is hagyják, hogy magánbankok irányítsák pénzük kibocsátását, akkor először az infláció, majd a defláció révén, a bankok, és a körülöttük kinövő vállalatok minden tulajdonuktól megfosztják őket, míg végül a gyermekeik hontalanul ébrednek a földrészen, amit apáik hódítottak meg.”

A jövőbeni pénzügyi rendszer vitája közepette egy másik Alapító Atya, Morris kormányzó bírálta a Bank of North Amerika tulajdonosainak motivációját. Morris kormányzó volt az alapokmány végleges verzióját elkészítő bizottság elnöke. Morris nagyon is tisztában volt a bank motivációival. Egykori főnökével, Robert Morris-szal együtt Morris Kormányzó és
Alexander Hamilton voltak azok, akik a forradalom utolsó évében a Bank of North Amerika eredeti tervezetét benyújtották a Kontinentális Kongresszusnak.
1787 július 2-án kelt James Madisonnak szóló levelében Morris kormányzó felfedte mi is folyik valójában: “A gazdagok mindent elkövetnek majd, hogy kialakítsák uralmukat, és rabszolgává tegyék a többieket. Mindig is ezt tették. Mindig is ezt fogják tenni! Ugyanaz lesz a hatása itt is, mint máshol, ha csak mi, a kormány (hatalma) által nem tartjuk őket kordában.”
Annak ellenére, hogy Morris Kormányzót cserbenhagyták banki posztján, Hamilton, Robert Morris, Thomas Willing és az európai bankárok nem akarták feladni. Meggyőzték az alkotmányozó gyűlés küldötteinek többségét, hogy ne adjanak hatalmat a kongresszusnak a papírpénz kibocsátására.
A küldöttek többsége még mindig rettegett a vad inflációtól, amit a papírpénz okozott a forradalom alatt.
Elfelejtették, hogy a telepes cédula milyen jól működött a háború előtt. De a Bank of England nem felejtette el. A pénzváltók nem viselték volna el, hogy Amerika ismét saját pénzt nyomjon.

Az Alkotmány tehát hallgat az ügyről. Ez a súlyos hiányosság nyitva hagyta az ajtót a pénzváltók előtt, éppen ahogy kitervelték.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELSŐ BANKJA / FIRST BANK OF THE UNITED STATES

1790-ben, mindössze három évvel az Alkotmány aláírása után, a Pénzváltók ismét támadásba lendültek. Alexander Hamilton, a frissen kinevezett Kincstár Elnök javaslatot terjesztett a Kongresszus elé, amiben egy új magántulajdonú központi jegybank létrehozását indítványozta.

Ugyanebben az évben teljesen véletlenül Amschel Rothschild a következő kijelentést tette: “Hagyjátok, hogy kibocsássam és irányítsam egy nemzet pénzét, és nem érdekel, hogy ki hozza törvényeit.”

CHARLES COLLINS (elnökjelölt) Alexander Hamilton a nemzetközi bankárok eszköze volt. Létre akarta hozni az US Bankot, az Egyesült Államok Bankját, és így is tett. Érdekesség, hogy miután Hamilton 1782-ben elvégezte a jogi iskolát, egyik első munkája Robert Morris, a Bank of North Amerika elnöke körüli segédkezés volt. Egy évvel korábban Hamilton egyik Morrisnak írt levelében az alábbiakat írta: “Az államadósság, amennyiben az nem túlzott mértékű, áldás lesz nemzetünknek.” Kinek is lesz áldás? Egy évnyi kiélezett vitát követően, 1791-ben a Kongresszus jóváhagyta Hamilton beadványát, és 20 évnyi működési engedélyt adott neki. Az Egyesült Államok Első Bankja (First Bank of the United States)lett az új bank neve, vagyis FBUS. Itt vagyunk az Egyesült Államok Első Bankja előtt, Philadelphiában.

A Bank monopóliumot kapott az amerikai fizetőeszköz nyomása felett, noha tőkéjének 80%-a magánbefektetők kezében volt. A másik 20%-ot az Egyesült Államok Kormányának kellett megvásárolnia, de ennek nem az volt a célja, hogy a Kormány irányító pozícióba kerüljön, hanem, hogy biztosítsa az alaptőkét a másik 80% tulajdonosainak.

Ahogy korábban a Bank of North America és a Bank of England esetében is, a tőketulajdonosok soha nem fizették be a teljes összeget részvényeik után.

A Kormány berakta a rá eső 2.000.000 dollárt készpénzben, majd ezt követöen a Bank, a régi jó részleges tartalék kölcsönzés trükkjével élve kölcsönt nyújtott magánbefektet!inek, így azok ebböl fizették a rájuk eső 8.000.000 dollárnyi tőkét, ami ehhez a kockázatmentes befektetéshez kellett.

Ahogy a Bank of England esetében is, a Bank of the United States nevét szándékosan úgy választották, hogy elfedje a tényt, hogy magán irányítás alatt áll. És akár csak a Bank of Englandnél, soha nem került nyilvánosságra a Bank befektetőinek neve.
Sok évvel később az a szóbeszéd járta, hogy a Rothschildok voltak a régi Bank of the United States hátterében munkálkodó hatalom.

A Bankot úgy állították be a Kongresszus előtt, mint a bankrendszer stabilitásának és az infláció elkerülésének garanciáját.

És mi történt?

Az első öt évben az Egyesült Államok kormánya 8.2 millió dollárt vett kölcsön az Egyesült Államok Bankjától. Ugyanebben az ötéves időszakban az árak 72%-al növekedtek. Jefferson, az új külügyminiszter sajnálattal teli frusztrációval figyelte az eladósodást, amit képtelen volt megállítani: “Bárcsak lehetséges lenne egy egyszerű alkotmánymódosítással elvenni a szövetségi kormánytól a hatalmat, hogy kölcsönt vegyen fel.”

Amerikaiak milliói érzik ugyanígy manapság. Tehetetlen frusztrációval figyelik, ahogy a szövetségi kormány pusztulásba kölcsönzi az amerikai gazdaságot. Szóval, hiába hívták az Egyesült Államok Első Bankjának, nem ez volt az első kísérlet a magántulajdonú központi bank létrehozására ebben az országban.
Ahogy a Bank of North America esetében is, a pénz nagy részét a kormány rakta be, hogy ez a magánbank megkezdhesse működését, majd a bankárok ezt a pénzt adták kölcsön egymásnak, hogy a fennmaradó részvényeket megvásárolják. Tisztán és egyszerűen: csalás volt ez is – és nem is tudtak megszabadulni tőle hosszú ideig.

De először vissza kell utaznunk Európába, hogy lássuk, hogyan volt képes befolyásolni egyetlen ember az egész brit gazdaságot azáltal, hogy elsőként szerezte meg a hírt Napóleon végső vereségéről.

összeállította: Audie

2010.10.03.

előző rész: Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 3. rész
következő rész: Célkeresztben: A bankok – a pénz urai 5. rész

Reklámok
Galéria | Kategória: Audie, MEGOLDÁSOK, SZERZŐK
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.